A játszóház egy kísérleti stádiumban lévő program, melyet Nagykovácsiban hoztam létre.
A program kialakulásának oka, hogy szerettem volna olyan helyzetet teremteni, ahol az emberek akarnak és tudnak egymásra figyelni és nem egy téma körül (könyvklub, baba-mama, nyugdíjas, fafaragás), hanem a résztvevők gondolatai/érzései mentén figyelnek egymásra és tanulnak egymástól.
A meghirdetett cím: Játszóház – vállalkozóknak.
A résztvevők mondták:
Nekem azt tetszett benne, hogy egyszerre volt oldott atmoszférájú és realisztikus.
Előbbi azért, mert jópofa gyakorlatokat csináltunk, érdek és tét nélkül oszthattuk meg gondolatainkat, nevethettünk,
önszántunkból adtunk időt magunknak és egymásnak.Utóbbi azért, mert ugyanakkor a gyakorlatoknak volt visszacsatolása arra, hogy a hétköznapi életben hogyan működünk vagy működhetnénk, és a spontán beszélgetések témái is gyakran olyanüzleti helyzetek és elakadások megbeszélései lettek, amik elsősorban a téma gazdájának nem csak teoretikus eszmecserék voltak, de a döntéseire is hatással bíró közös vélemény- és tapasztalat megosztások.
Én még csak 2 alkalommal vettem részt, de számomra már ez is tanulságos volt.1. Nehezen, de kiléptem a magamra zárt világból.2. Találkozhattam olyan vállalkozókkal, akik sikeresebbek, mint én, de hasonló problémákkal küzdenek.3. A szituációs játékok elgondolkodtatóak és továbbgondolhatók.4. Továbbra is szívesen résztveszek , mert nyitottabbá tesznek ezek az alkalmak, és rávilágítanak vállalkozói ismereteim hiányosságaira. Zs. Zsuzsa
Nekem sokat adott/ad a Játszóház. Mind az emberi kapcsolatokban, mind pedig a tanulási oldalon. Remek, hogy van egy kis csapat, akik egymásnak szeretnének segíteni, nem pedig azt nézik, hogyan lehetne kiszúrni a másikkal. Eközben még a hangulat is jó, tanulunk is, és fejlődünk fokozatosan. Bár 1-2 ember szerintem még feszélyezi magát és nem engedi el, de ez szerintem egyre jobb lesz és egyre oldottabb lesz a hangulat. Ehhez persze idő kell. Nagyon köszönöm Gyurinak, hogy e csapat tagja lehetek!
Schumann Laci







